TÍZEZER ÖTSZÁZHUSZONHAT NAP

Tízezer ötszázhuszonhat nap az Akadémia Óvoda és Bölcsődéjében

Hát így kezdődött 1980. július 1-én

Betöltöttem a 32.évemet és olyan lehetőséget kaptam, ami ritkán adódik az életben. Mivel gyermekeim rendszeresen nyaraltak a Magyar Tudományos Akadémia balatonvilágosi üdülőjében, jelentkeztem nyaraltatásra, és a legnagyobb meglepetésemre, ajánlottak egy óvodavezetést, melyet meg lehetett pályázni – és megnyertem. Beléptem az új épületbe, ami arra várt, hogy berendezzem és megtöltsem vidám gyermekek kacagásával, illetve, hogy elkezdődjön az a szívet melengető pedagógiai munka, mely az évek során sok ezer gyermeknek biztonságot és nyugalmat ad a számára bizonytalan világban.

Óvodai gyakorlatom és diplomám még csak néhány éves volt, így megkérdeztem akkori főnökömet, alkalmasnak tart- e a vezetői pozícióra, amely kétségkívül nagyon megtisztelő, de tele van buktatókkal. Anni néni (Varga Imréné) teljes őszinteséggel, részben sajnálva az elmenetelemet, de ugyanakkor örülve a lehetőségemnek, tiszta szívvel ajánlotta. Egy fő hibámra figyelmeztetett: ne kerüljek nagyon bizalmas viszonyba a beosztottjaimmal, tartsam meg a három lépés távolságot.

Elraktározva a jó tanácsot, belekezdtem az új életembe, ami szerencsésen alakult, mert tízezer ötszázhuszonhat napot egy helyen tölthettem, örömmel és bánattal fűszerezve. Vezetői elképzelésemben benne volt a legfontosabb nevelési elv, amely gyermek szereteten alapul és meghatározza a egységes nevelési koncepciót. Budapest II. kerületében a Tanács Művelődési Osztályának összes munkatársa támogatott, kérdésemre választ adott. A kerületi óvodák vezetői értekezletén szakmai dolgokban segítettek. A leendő munkatársak a pedagógusok kiválasztásában is segített a Tanács Jogi Főosztálya. Helyettesem Balogh Sándorné Zsuzsa volt, sokat tanulhattam Tőle. 15 évet dolgoztunk együtt.

Nevelőtestületem kedves vidám óvónőkből állt, tudásukkal emelték az óvoda

színvonalát és évről évre erősítették az intézmény jó hírnevét. Rendkívül kezdeményező társaság volt, áthatotta a gyermekszeretet pedagógiai munkájukat, kreativitásukat is értékeltem és minden lehetőséget megadtam a szakmai fejlődésükhöz egyénre szabottan. Eközben képeztem magamat is és a vezetéselmélet szakiskoláját kijárva, az emberekhez való kapcsolatomban nem változtam, bíztam abban, hogy a szeretet és segítségadás, a jó szó megteszi hatását még a tévedésekben is.

Az Intézményünk eleinte az Akadémiai Kiadóhoz tartozott, mivel a Magyar Tudományos Akadémia fenntartói jogokkal akkor még nem rendelkezett. Az elszámolási kötelezettségeket az Akadémiai Kiadó végezte és gazdálkodásunkat részben önálló költségvetési intézményként működtette. Természetesen a beszerzéseket és az intézmény felszerelését, berendezését magam végeztem egy gazdasági szakemberrel, két hónapig a nyitás előtt. Igényesen felszerelt csoportokkal vártuk, a szülőkkel és elsősorban, munkatársaimmal együtt. A dekorálásban a munkatársak is részt vettek, figyelve a harmóniára és a jó ízlésre. A gyerekek felvételét az MTA Jóléti Csoportja végezte, ez a szokás az akadémiai felvételekre végig megmaradt. Szabad férőhelyünk csaknem minden évben volt az intézményben, így a 30 férőhelyes külsősök felvételével pótoltuk.

Már az első évben szerződést kötöttem a Budapesti Műszaki Egyetemmel, mely hat éven át vette igénybe szolgáltatásainkat teljes megelégedéssel. Többek között így került hozzánk egy család, nyolc gyermekével, akik 18 éven át jártak a különböző csoportjainkba, búcsúzásul családi fotóval és oklevéllel tüntették ki óvodánkat, bebizonyítva, hogy „Nagykorúak” lettünk. A nyolc iskolás gyermek (közöttük már középiskolások is voltak) és a szülők vendégeltek meg minket, azaz a volt és akkor ott dolgozó munkatársakat, összesen 40 embert, ünnepi uzsonnával.

Az MTA Intézményeinek közös óvodája hírneve erősödött, így a 100%-os teljesítésünk folyamatosan 120%-ra emelkedett

Volt lehetőségünk állandó helyettes óvónők alkalmazására is és egy-egy szülő szakmai tudását képességét beépítettem az intézmény nevelési programjába. 6 éven keresztül Budai T. Gizella festőművésznő írt tanulmányt a gyermekrajzokról miközben szakköröket szervezett a gyermekek számára.

Volt keramikus és tűzzománcos édesanya, aki kézműves foglalkozásokat tartott szabad időben, és volt francia származású édesanya, aki csak franciául beszélt és játszott a gyerekekkel.

Neves előadóművészeket hívtunk, járt nálunk: Levente Péter és Gryllus Vilmos, Halász Judit, a Tolcsvay Együttes, a Kolompos Együttes, Dobai – Muszty házaspár, mint előadóművészek, akik zenei képzést tartottak a gyerekeknek, hangszer ismerettel bővítve. Egyúttal több óvónőt is tanítottak gitározni.

Sinkó István festőművész kézműves foglalkozást tartott. Ő volt a GyIK Műhely vezetője, általa óvodásaink a Történeti Múzeum padlásterében lévő Gyermekirodalmi Kézműves Műhelybe is eljutottak.

Óvónőink készíthettek árnybábokat, mellyel felelevenítették a hajdanában híres árnyjátékokat és visszanyúltak az 1930-as években felelevenített, kicsit keleties-stílusú művészeti ághoz is. Éveken keresztül dráma foglalkozást tartott nálunk egy dráma pedagógust, aki ebben az időben sok gyermeknek segített a beilleszkedésben, így jelentős eredményeket értünk el a viselkedészavarban szenvedő gyermekekkel. Állítom, hogy a mai világban egyre nagyobb teret kell adni ennek a pedagógiailag elhanyagolt területnek és minden óvodában alkalmazni kell egy drámapedagógust. Több neves néptáncos tartott rendszeres néptánc-oktatást, mely nagyon nagy népszerűségnek örvendett a gyerekek és szülők körében is. A résztvevő gyerekek mozgáskultúrája, néphagyomány ismeretei ezáltal bővültek.

Járt nálunk Weöres Sándor és Károlyi Amy költő házaspár A gyerekek őszintén élvezték a velük töltött nyári délutánt mely, egy életre szóló emléket adott. És eljött Lázár Ervin író is egy kellemes június délutánon mesélni. Szívesen válaszolt a kíváncsi gyerekeknek műveiről.

A külön foglalkozásokhoz termet biztosítottuk, ahol az eszközöket megfelelően lehetett tárolni. A 80-as évek közepén már szorgalmaztam és lehetőséget adtam a középfokú végzettséggel rendelkező óvónőknek a főiskola elvégzésére, vizsgaidőszakban helyettesítő nyugdíjas óvónőket alkalmaztam. (Márta nénire nagy tisztelettel emlékezem, józansága, emberek iránt érzett szeretete, bölcsessége miatt és az őszintén kinyilvánított véleményéből sokat lehetett tanulni.)

Eközben igyekeztem a munkatársak fejlődési igényeit figyelembe venni és az erre szánt összeget kigazdálkodni, mindenkinek megadni azt a lehetőséget, hogy érdeklődési körén belül a legmagasabb képzettségét érje el szakmájában (egyetemi végzettséget biztosító logopédiai, valamint múzeumpedagógusi képzés). Természetesen ennek megvolt a gyümölcse, mert a pedagógiai munkájukban szárnyaltak, átadták tudásukat társaiknak.

Mivel sok akadémikus gyermeke járt a óvodánkba, azt a lehetőséget is megadtam az intézményeknek, hogy szociológiai és pszichológiai kutatásokat végezzenek nálunk, így sok főiskolai diákot fogadtunk, segítve őket is munkájukban. Időközben felfigyelt tevékenységünkre a Budapesti Tanítóképző Főiskola és rendszeresen diákokat küldött gyakorlatra egészen a 2008. tanév végéig. Az MTA Pszichológiatudományi Intézetének elismert szakembere, Dr. Szegál Borisz, szülőként került hozzánk, és segítette az óvónőket egy angliai tanulmányút megtételére, visszatértük után csereként négy angol óvodapedagógust vállaltam viszontlátogatásra. Itt létüket színes programokkal városnézéssel és országjárással tarkítottuk, természetesen pedagógiai-tapasztalat cserével megerősítve.

Kapcsolatunk levelezés formájában hosszú évekig tartott. Ennek az útnak a tanulságait cikkekben is részleteztem, sőt az ott-tapasztaltakat beépítettük az intézményünk fejlesztésébe, így jöhetett létre a csoportok galériájának megépítése, és az óriás tükör falak, melyek részben a teret növelték és a gyereksarok esztétikus megvalósítását is elősegítették. Az intézmény szolgálati lakásában sokan találtak átmeneti fedelet, fiatal óvónők, Erdélyből áttelepülő dajka, valamint egy fiatal pár, szintén dajkaként alkalmaztam a feleséget, én magam is éltem itt.

Ma is hálával gondolok az akkori felettesemre, aki mellettem állt (Dr. Sáry László Igazgatási és Jogi Főosztályvezető, aki 2006-ban meghalt, emlékét máig szeretettel őrzöm.)

Az óvodai bentlakásom alatt, hétvégenként, családias légkörben, főleg a nyári időszakban összejöttünk, ezzel is erősítve az intézmény kollektívájának jó hangulatát és szeretetteljes légkörét. Ebben az időben kezdtem el az óvoda külső és belső díszítését freskók festésével, lányommal. Mindig aktuális, kedvenc mesefigurák kerültek fel a szabad falakra, mely az óvodának vidám hangulatot adott. Rajztehetséget örököltem apai ágon és lányom is örökölte ezt a talentumot.

Nagy hangsúlyt fektettem az intézmény dolgozóinak jó közérzetére, melyhez minden eszközt megragadtam, hogy a nehéz gazdasági helyzetekben is jutalmazzam elhivatottságukat, minőségi munkájukat. Már az óvoda első éveiben igyekeztem közös programokat szervezni, melynek célja az volt, hogy a munkatársakat jobban megismerjem a felszabadult környezetben. Martonvásáron juniálison vettünk részt, az óvodában szüreti mulatságot, közös kirándulásokat szerveztünk, mely néha több napos volt, Visegrádon – Erdőtarcsán. Az óvodában megszerveztük a közös pedagógusnapi batyus összejöveteleket, ahol mindenki bemutathatta a szakács tudását, s többször bográcsban is főztünk. Ezek az összejövetelek mindig vidám és felszabadult hangulatban zajlottak, sokszor gyerekeink és a férjek is részt vehettek benne. Véleményem szerint a közösséget ezek a kikapcsolódások is erősítették, így alakulhatott ki, hogy több barátság is szövődött, s a munkatársak átsegítették egymást a sokszor magánéletből is fakadó nehézségeken. Ez ritka kincs, amit remélem, megőriznek egy életen át. Ez a szociális érzékenység hatással volt és érdemben erősítette őket a munkájukban, ami kivetítődött a gyerekekkel való szeretetteljes bánásmódjukban is. Külön értékeltem a munkatársak humorérzékét, ami oldotta a feszültségeket. A dajka-óvónő kapcsolat általános intézményi probléma, melynek sok magyarázata lehet, de a legkézenfekvőbb, hogy nem becsüljük meg az egyénre szabott munka értékét, pedig az egymásra épül, s nélküle nincs pozitív növekvő végeredmény.

A kötelező adminisztráció?

29 év alatt sok minden változott. A mi Óvodai Helyi Programunk szerint a terveket óvodapedagógusainak szerető, nevelő, gondoskodó figyelemmel írták, melyek motiváló foglalkozást tartalmaztak, továbbá sokoldalú fejlesztést az érzelmi és értelmi nevelésben, a testi-lelki-zenei nevelésben, a környezetre való odafigyeléssel, a játékban. Az ellenőrzések, s annak adminisztrálása óriási fegyelmet kíván, de ha kellő empátiával rendelkezünk, rájövünk arra, hogy ha munkatársaknak megadjuk a bizalmat, azzal szárnyakat is adunk mellé, így eredményesebb lesz a munkája. Ebből kiindulva ellenőrzéseimet nem mindig jelentettem be, számomra a spontán belépések a csoportszobába, adták meg az igazi felkészültség hangulatát. Felülbírálhatom az adott szituációt, a pillanatkép mindent elmond, a szokásokat, a következetességet, de elsősorban a szeretet jelenlétét tükrözi. Lehet egy gyereket simogatni. Úgy éreztem ezzel a szemlélettel erősítettem az érdemi pedagógiai munkát.

Rendkívüli gyermekek jelenléte az óvodában:

Már az óvoda beindulása kezdetén jelentkezett az a probléma is, hogy egészséges gyerekek közé bekerült sérült kisgyermek (mikrokefáliás Viktor határeset volt), aki két évig járt a csoportba anélkül, hogy az egészséges gyerekek kiközösítették volna. Ezt a problémát a két kitűnő óvónő (Bíró Zsuzsa jelenleg Angliában él és Földesi Béláné, 2009 -ben elhunyt) oldotta meg, ők rendkívüli szociális érzékenységgel adták meg ennek a gyereknek esélyt, hogy két boldog évet tölthetett el a normál közösségben, majd később speciális intézetbe került. A hosszú évek folyamán Pető Intézetből kikerült kislány három évig járt az óvodánkba (Erika), aki orvosi műhiba miatt deréktól lebénult és erős akaratából fakadóan járása javult, bár erősen sántított, a két óvónő segítségével a csoport teljes jogú tagja lett. Rendkívül okos és nagyon szép kislány volt. Kirándulásokon is részt vett, melyhez az óvoda közössége is közreműködött. Kitüntető volt a számomra, hogy a lépcsőn, ha a közelében voltam, csak nekem engedte meg, hogy felhozzam Őt, egyébként lefelé és felfelé is lassan, egyedül közlekedett. Akadt olyan kisgyerek, Attila, aki a vízvezeték rendszerbe volt szerelmes és a kazánház rendszerét és a locsolórendszer működését ismertette velünk, sőt le is rajzolta szakszerűen, de megnyugvást többnyire irodámban az íróasztalom alatt talált, ha valami sérelem érte, és tudták az óvónők is, hogy hol keressék Autizmusa nem volt egyértelmű.

Általában az óvoda nagyon kedvező helyzetben volt a szülők és gyerekek összetétele miatt, bár ez a helyzet, sokkal nagyobb felkészülést igényelt a pedagógusoktól. Így történt az is, hogy sok esetben tehetséges gyerekek kerültek be az óvodába. Ilyen volt Nórika, aki hároméves korára olvasott, de később, még angolul is megtanult – szülők szerint egyedül -, és egy TV-riport alkalmából közölte 4 évesen, hogy archeológus lesz. A csoportja nagyon okos gyerekekből tevődött össze, az intelligencia teszt viszont, amit a csoporttal készítettek, nem Nórát hozta ki elsőként, hanem a sakkozó Gábort, aki már akkor versenyekre járt és az egész csoportot megtanította sakkozni.

Az ünnepek mindig nagyon jó hangulatban teltek, ami elsősorban a vidám összetételű közösségből fakadt. Az ötleteket, melyeket a munkatársaim felvetettek mindig igyekeztem megvalósítani és az anyagi feltételeket előteremteni. Mikulás-várás a középső és nagycsoportosok számára a közeli erdőben történt, piros mikulás sapkában a gyerekek a 11-es buszon utaztak, ezalatt a gazdasági alkalmazottammal, kocsival felvittük a Mikulást, – aki hol egyikünk férje, vagy fia volt, – a csomagokkal együtt, majd a kocsiból meglesve az ajándékozást, végül a Mikulást visszaszállítottuk az óvodába. Ezalatt egy másik Mikulás járta a kisebb csoportokat az ajándékokkal. Karácsonykor minden csoport egyénileg díszítette fel a saját fenyőfáját, alá téve a bőséges ajándékokat, majd a csoportok egymást látogatták vidám hangulatban és előadták a saját kis műsorukat. Később ez megváltozott, a tornateremben zajlott a közös műsor, míg a dadus nénik a szülőkkel együtt az ajándékokat becsempészték a fa alá a csoportszobákban.

Húsvétkor több alkalommal kivittük a gyerekeket az Óbudai Hajógyári-szigetre busszal, közben kocsival az egyik óvónővel nagy színes papírból kivágott nyuszi talpakat tettünk a bokrokhoz, ahová elrejtettük az ajándékot, azután amikor nagy zajjal a gyerekek belevetették magukat a bokorba, egy élő nyuszit, nagy piros masnival a nyakában, kihelyeztem észrevétlen a dombra, ami osztatlan sikert aratott. Más alkalomkor az óvodában rendeztük meg ezeket a családias ünnepeket, ahol a fűben, a kertben szétszórt Kinder Tojásokat gyűjtötték be a gyerekek. Minden jelentős ünnepet vidáman és felszabadult hangulatban töltöttünk el, közösen aktív szülők társaságában. Farsangi mulatságok legnagyobb attrakciója többnyire a felnőttek beöltözése volt, amit egy-egy alkalommal, közösen találtunk ki. Például: 101 kiskutya, Micimackó és társai, Piroska és a farkas, Ludas Matyi …

Minden évben a programjainkban szerepelt a múzeumok látogatása is, ezt az utolsó 6 évben a két frissen végzett óvónő-múzeumpedagógus állította össze és szervezete meg nagy sikerrel. (Hadtörténeti Múzeum, Mezőgazdasági Múzeum, Közlekedési Múzeum, Szentendrei Skanzen)

Részt vettünk táncterápián, melyet egyik óvónőnk szervezett, aki az óvodában ezt a terápiát bevezette a gyereknevelésbe is.

Részt vettünk közösen Reiki tanfolyamon. Egyik kollégánk egyénileg végezte el az Agykontroll tanfolyamot, mely az életében sok megoldatlan problémáját oldotta meg és előnyére szolgál az elkövetkező években. Másik kollégánk mellé, élete nehéz pillanataiban az egész kollektíva állt ki segítőként. Ma múzeum pedagógusként dolgozik, míg velünk volt, rendkívül kreatívan az origami művészetet ismertette meg a kollektívával és a gyerekekkel.

Több kollégával részt vettünk virágkötő, patchwork tanfolyamokon, ahol felszabadult vidám hangulatban töltöttük el az időt.

Ezekben az években nem volt óvodai baleset, esetlegesen csak horzsolás, de elesés miatt azonban a Kapás utcai rendelőbe siettünk autóval, vagy a János Kórház ügyeletére, a szülőt értesítve.

Az első évektől fogva az esztétikus környezet és intézmény felkeltette a követségek figyelmét, így már az elején sok külföldi kisgyerekkel foglalkoztak pedagógusaim és a nyelvtanulásnak kettős eredménye volt. Paul, a kisfiú szinte angol szinkrontolmácsként működött, amikor delegációt fogadtunk az óvodában és rendkívüli sikere volt a vendégek körében. Itt szeretnék kitérni az óvodai nyelvtanulás előnyeire és hátrányaira. Az évek folyamán sok kezdeményezésnek adtam teret, mely a nyelvtanulást felvetette, elsősorban szülők kívánságára. Többször kifejtettem, hogy a bölcsődébe és óvodába kerülő gyermekeknél elsősorban a szép magyar beszédre kell odafigyelni, mely megalapozza a későbbi kifejezőkészségét, olvasási vágyát, iskolába való helytállását a saját anyanyelvén. Aki több nyelven beszélő gyermeket szeretne, és ebben látja gyermeke jövőjét, az lehetőleg anyanyelvi szinten beszélő nyelvtanárral oldja meg ezt a vágyát. Vitathatatlan, hogy a gyermekek felfogóképessége, memóriája ebben az időben rendkívül fejlett, viszont a terhelhetőségüket is figyelembe kell venni, gyermeki vágyaikat is, hagyjuk őket gyerekként is élni. Főként játszani, mert ez a 3-6 évesek fő tennivalója.

A Magyarországi-(Budapest) Diplomáciai Testület révén követségi gyerekek egész változatos sora vonult fel óvodánkban: így japán, venezuelai, amerikai, izraeli, francia, német, dán, svéd, kínai, szlovák, orosz, angol, spanyol, olasz, és török gyermekek.

1995-ben a gyereklétszám folyamatosan csökkent, elkövetkezett az időszak, amikor a körülöttünk lévő minisztériumi intézményeket felszámolták, minket is fenyegetett a veszély évek óta. Bp. V. kerület Vécsey utcai Akadémiai Bölcsőde 120 férőhelyét már csak néhány akadémiai szülő vette igénybe, a vezetőség úgy döntött, hogy felszámolja azt az intézményt. Ezáltal az intézményünk megmenekült, mivel kiderült, hogy bölcsődére az akadémiai szülőknek még lehet, hogy lesz szüksége, ezért jött az ötlet, hogy a jelenlegi helyzetben egy óvodai csoportot alakítsunk át kisebb beruházással bölcsődés csoport számára. Ötletemet feldolgozva, a kivitelezést rám bízva ezt a megoldást elfogadták el. Mivel a testületem összeszokott kollektíva volt, nem szívesen váltam meg 3 munkatárstól, felvetettem azt a gondolatot, hogy az óvónők vállaljanak bölcsődei munkát, azaz dolgozzanak két szakképzett gondozónővel egy csoportban 2 éves gyerekekkel, akiket egy év múlva, a következő évben tovább vihetnek az óvodába, és még három évig nevelik a gyerekeket ugyanabban az intézményben. Azaz 4 év egy gyermek mellett. Nagy kísérlet, de nagy lehetőség is volt. Ezzel a fizikai és szellemi átalakítással indítottuk a következő tanévet és kidolgoztuk első sorban a bölcsődei szemléletet irányadóként, figyelembe véve a gondozói-nevelési programot.

A bölcsődei szakmai-külsős ellenőrzések során a feletteseink elfogadták ezt a gondozói-nevelői módszert és formát, pár év múlva már példaértékűnek nevezték munkánkat, és ez egy bölcsődei kitüntetést is eredményezett 2000-ben, amelyet helyettesemmel együtt kaptunk az akkor még létező BOMI – tól.

2005 – ben az intézményünk 25. éves évfordulója alkalmából a munkatársaim felterjesztettek a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt-re, melyet 2005 augusztus 20-án átvehettem az Államfőtől. Úgy érzem, ezzel a kitüntetéssel elnyertem a legmegtisztelőbb elismerést, amit egy vezető elérhet egy kollektíván belül.

Pénzügyi gazdálkodási szempontból az évek során kolléganőim érdekében nagyon sokat tettem, amiből csak keveset érzékeltek, mert intézményünket átsorolták a mátraházi üdülő gondnoksága alá, és ettől kezdve a gazdálkodás területén a nehézségeket már jobban lehetett érezni. Ehhez párosult a felső vezetésben is bekövetkezett változás, ami az Akadémián belül nemcsak nekem okozott problémát, mivel az előnyugdíjat igénybe vettem 2006-ban, félretéve céljaimat, magam álltam fel a székemből és csendes visszavonulást fújva, végleges nyugdíjazást választottam 60 évesen.

Hogy életem nagy lehetőségét, az óvodavezetést méltósággal adjam át másnak, de befejezésképpen még egy újabb bölcsődei csoport kialakítását szerveztem meg az utolsó nyáron, becsülettel végig dolgozva felmentési időmet, majd kiléptem az Akadémiai Óvoda és Bölcsőde kapuján, de már nem a visszatérés gondolatát dédelgetve, mert befejeztem a pályafutásomat az óvodai nevelés területén.

A kilépés megváltoztatta az életemet? Amikor az intézmény küszöbét átléptem, nem sejtettem azt, hogy már nem lesz alkalmam soha többé az általam kialakított, berendezett helyiségekbe, nehéz, de boldog szívvel benyitni. Tudom, hogy a munkámat tiszta szívvel végeztem, intézményemet otthonomnak tekintettem és ehhez méltóan tettem meg minden tőlem telhetőt, hogy mindenki otthonosan családias hangulatban érezze magát ezen a munkahelyen.

A napokban egy távoli telefonhívást kaptam Amerikából, Buffalo-ból, egy kedves nagymama és nagypapa érdeklődött hogylétem felől, akik unokáikat ebbe az óvodába hozták évente két hónapra, hogy megtanulják a szép magyar beszédet. Melengette szívemet az általuk felidézett szép emlék és hála, amit három év után is éreznek.

Eközben eltelt tíz esztendő.

Ajánlom emlékeimet minden hivatástudattal rendelkező óvodapedagógusnak és szülőnek.

BOROMISZA PIROSKA, intézményvezető óvónő emlékezése

Kapcsolódó cikkek

DR. VEKERDY TAMÁS: “A MESÉK OLDJÁK, VIGASZTALJÁK, MEGNYUGTATJÁK A GYEREKET”

Dr. Vekerdy Tamás: “A mesék oldják, vigasztalják, megnyugtatják a gyereket” “A mese tanulsága erőt ad a gyereknek ahhoz, hogy a világ pozitív tendenciáival azonosuljon, nem beszélve arról, hogy a gyerek

Észrevétlenül születnek a kis „művészek” Tatabányán

A Tatabányai Német Nemzetiségi Óvoda nevelőtestülete a német nemzetiségi hagyományok ápolása és a környezeti nevelés mellett, nagy hangsúlyt fektet a vizuális nevelés területeire, a rajzolásra, mintázásra, és a kézimunkára is.

MESE ÉS VALÓSÁG – BESZÁMOLÓ EGY INNOVATÍV SZÜLŐI ÉRTEKEZLETRŐL

Óvodámban minden nevelési évben három szülői értekezletet tartunk. Az értekezletek hagyományos formáját a 2017-2018-as nevelési évben bontottam meg. Szükségét láttam, hogy a munkából elfáradtan megérkező szülők feltöltődjenek, és olyan gondolatokkal