MARXÉK

Ezúttal a filozófus doktorra és a feleségével való kapcsolatára, Jenny von Westphalenre (1814-1881) gondolok. Aki haláláig hű szellemi és lelki társa maradt Karl Marxnak (1818- 1883), a XIX. század egyik – sokat vitatott, de mindenképpen – meghatározó gondolkodójának. Írásom főhajtás kíván lenni a Marx házaspár előtt, mivel a késő arisztokrata- és polgári család a korához képest – szociálpedagógiai kifejezéssel élve- rendhagyó dinamikával rendelkezett, mert tagjai különleges személyiségjeggyel bírtak, ezért maradhattak mindvégig együtt. Lehetővé téve egy géniusz kibontakozását.

Tudományos elismerés

Tavaly előtt tartotta a világ Karl Marx születésének bicentenáriumát. Több ezer oldalas életművet hagyott az utókorra, amely kétséget kizáróan, bizonyos elemében a mai napig haladó szelleműnek tekinthető. Marx beindította a modern európai gondolkodást azzal, hogy a szabadság eszméjéhez az emberek közötti egyenlőséget is társította, ami mind a mai napig élő társadalmi dilemma. Aktualitását a dialektikus gondolkodás módszertana és a válaszra váró számos jogi, szociológiai, etikai, történetfilozófiai kérdés támasztja alá. Vitathatatlanul korszak indító életműről van szó, amit az 1920-as évektől egyesek sokféleképpen felhasználtak, gyakran kiforgatták mondanivalóját újabb és újabb ideológiákat gyártva belőle hatalmuk megtartására, és az elnyomott többség kizsákmányolására.

Vajon gondolt-e Marx ezekre, mikor gondolataival szelet vetett?

Sokan még ma is szobatudósként emlegetik, akitől valóban távol állt a mindennapok gyakorlata. Csakhogy ő nem kívánt többet, mint a késő romantika korában megindult technikai-tudományos robbanás hatására az eszmetörténeti felzárkóztatást elvégezni, elősegítve egy új társadalmi osztály, a proletariátus helyének és öntudatának megtalálását. Akkor a tőkefelhalmozás kifejtése újszerű gondolkodásnak és forradalmi tettnek minősült, hiszen a régi rend felsőbb köreinek politikai-gazdasági érdekét veszélyeztette téziseivel.

Ez állandó menekülésre kényszerítette Jennyvel és családjával együtt, házasságuk harmincnyolc éve alatt. Persze, voltak tévedései, ahogy minden más zseninek, akik évtizedekkel (néha századokkal!) megelőzték korukat. Gondoljunk a liberális-, jóléti állam, vagyis a szociális-oktatási-egészségügyi intézményrendszerének idealizált eszméjére, továbbá az egyén korlátlan szabadságának kifejtésére, amiben Marx szentül hitt. S amelyek nélkül ma modern állam nem létezne Európában.

Társadalmi alapú közgazdaságtana már saját korában megingott, mondván, hogy a szociálliberális szemlélet és a burzsoá berendezkedés együttélése csak utópia lehet.

Sajnos, praktikus gondolkodás híján Marx nem látta előre, mivé válhat műve a politikai kalandorok kezében, de az már nem az ő felelőssége. Jó lett volna, ha egy időben a megoldásokat is keresi az általa felvetett elméletekre.

Különösen akkor, amikor kora fejlett államaiból erőszakkal sorra kitessékelték a rebellis bajkeverőket. Marx élete végén ennek hiánya keserű felismeréssé válhatott.

Társadalmi különbségek

Örök kérdés, miért tudott ekkora áldozatot hozni Jenny von Westphalen egy olyan emberért, aki nem a vele azonos társadalmi osztályából származott. A válasz összetett, sok esetben meglepő. Valahol az egyéni döntések, a személyes kapcsolatok érzelmi (intuitív) hátterében kell keresnünk a magyarázatot. (Ahogy a párterapeuták mondani szokták, már a megismerkedés első három percében eldől a szimpátia.)

Léteznek tehát embertudományi törvényszerűségek, amelyek valamennyi emberi- és társas kapcsolatunk működésében fellelhetők. Még meglepőbb, ha azt is tudjuk, mekkora társadalmi előítélettel és mennyi akadállyal kellett szembe néznie Jenny baronesznek az örökségét kezelő féltestvér bátyja részéről, hogy egyáltalán Karl Marx felesége lehessen. (Akkoriban az volt a szokásos rend a családokban, hogy az édesapa korai halálakor a legidősebb fiú testvér intézte az ügyeket.)

A XIX. század elején általánosan elfogadott volt, hogy a férj jóval rangosabb és akár (sokkal) idősebb is volt, mint arája. Marxék esetékben éppen forditva volt. Jenny volt négy évvel idősebb Karlnál, ami a szülői Westphalen házaspárt nem zavarta, hiszen gyermekeik a szomszéd (polgári) Marx család fiával együtt cseperedtek.

Különösen az arisztokrata származású családfő volt elragadtatva a kis Karl éles elméjétől, fejlett képzelőerejétől, határozott jellemétől. A vele való disputák valamiképpen kompenzálták a második házasságából született Edgár fiának szellemi hiányosságait. (Sajnos, nevelési szempontból ez a gyakorta kirekesztő hozzáállás később többszörösen visszaütött. Hosszú éveken át ez a fivér tört borsot a nővére orra alá, ezért a sértő megkülönböztetésért.)

Nőnevelés

A XIX. század elején – az akkor általános gyakorlattól eltérően – Westphalen apuka kivette részét leányai idegennyelvi, földrajzi-politikai-művészeti oktatásából. Mégis a legnagyobb hatással Jennyre azok a beszélgetések lehettek, amit apja a kerti séták alatt a szomszéd fiúval folytatott. Az öreg báró gyakran idézett Shakespeare-t, Heine-ét, Goethe-t, Racine-t és az ókori filozófusokat.

A maga korában ritka művelt, s egyben liberális szemléletű főrangú úr lehetett. Elfogadó és a fiatal Marx származása irányában nagyvonalú. Szemlélete mintaként elkísérte az utódokat élete végéig: Vélhető, hogy Jenny ezért volt képes személyes szuverenitása megőrzésére egy olyan korban, ahol a házastársak közötti egyenrangúság és kölcsönös tisztelet ritkaság számba ment. Iskolába nem jártak, mert akkor a lányok nevelése otthon, főleg a szigorú erkölcs, a háztartás, a zene-tánc-nyelvtanulás körül forgott. Így Jenny önszorgalomból, magántanulóként készült fel más elméleti vizsgáira.

A fiatalok 1836-ban, titokban jegyezték el egymást, az első „testi késztetés” után. Az időtájt mindkét lépés rendhagyó volt részükről, mert erősen élt a nemek viselkedésre vonatkozó kettős szemlélet. A lányoknál a „tisztaság”, mint erkölcsi elvárás a férfiakra természetesen nem vonatkozott. Sőt, a társadalmi norma az volt ideális esetben, hogy az ifjú feleségnek első és egyetlen partnere csakis a férje legyen. (Ez a polgári kettős mérce a férfiaknak sokkal többet engedett szexuális-jogi-társadalmi téren, és aminek hatása még ma is érződik.)

Képzelheti a kedves olvasó, mekkora lelkifurdalást okozott magának ezzel a lépésével Jenny, aki egy nálánál négy évvel fiatalabb, instabil családi-társadalmi háttérrel rendelkező ifjúnak odaajándékozta a szüzességét.

Tudván azt is, hogy számára hét évnyi nehéz várakozás következik a házasság megkötéséig, amíg Karl befejezi egyetemi tanulmányait. Ezalatt Marx apja ösztönözte az önfejű fiút, és a jog helyett inkább a filozófia irányába terelte a berlini egyetemen, még hosszabb jegyességre és távollétre kényszerítve ezzel leendő aráját.

Ekkora türelemre, csak egy őszintén szerelmes lány vállalkozhatott. Jenny képes volt megvárni a sokszor öntörvényű és sokak szemében intoleráns, kikeresztelkedett zsidó szomszédfiút, pedig akadtak rangbéli komoly kérői. Karl – családi örökségként – ráadásul még tüdőbajban is szenvedett, ezért sem vitték el katonának.

Eltérő családi szemlélet

Westphalen apuka évekkel később, a lányától tudta meg az igazat, hogy ők titkon már eljegyezték egymást. Talán még örült is a fiatalok bátor döntésének. Ellentétben ezzel, Heinrich Marx ügyvéd úr és felesége – a vallását megtartó jiddis mame -, csak nem sokkal az esküvő előtt szerzett tudomást a jó ideje tartó hosszú jegyességről.

A német nyelvet rosszul beszélő mama nem sokra tartotta fia forradalmi képzelgéseit, ezért később sem számíthatott rá az ifjú pár, sem anyagiakban, sem nagyszülői szerepben. Inkább örök konfliktust kívánt gerjeszteni a fiatalok életében, akár a jogos családi örökség visszatartásával is. Az anyós igen költekezőnek tartotta a szép baroneszt. Szerinte Jenny túl sokat adott a külsőségekre, a divat- és a társas élet konvencióira, amit életük során a férje – hallgatólagosan ugyan -, de minden állomáshelyükön támogatott és elfogadott. (Gyakran félre téve haladó szociális elveit.)

Indulás a luxusból

A kezdetekkor a fiatalasszony Jenny által imádott Párizsban éltek (1843-1845). Akkor indult annak nagyvárossá építése, és Európa kulturális szívének számított a Szajna parti főváros. Operába, nagypolgári szalonokba, kiállításokra, bálokba, koncertekre, kávéházakba, piknikekre együtt járt a pár. Marx nem látott semmi különöset abban, ha mutatós felesége elkísérte ezekre a helyekre és egyenrangú vitapartnere volt a férfiak társaságának. (Melyik férfi ne szeretne asszonya feltűnő szépségével tetszelegni baráti körben?)

Mindkettejükre kíváncsi volt a párizsi felső tízezer: Jennyre a szépsége, kifinomult ízlése, szellemessége, vonzereje, színészi képessége és talpraesettsége okán, férjre pedig szabadelvűsége, merész gondolkodása, a nők körében érdeklődést kiváltó egzotikus-mór, robusztus megjelenése miatt irányult a figyelem.

Két esztendő alatt – a franciát akkorra már jól beszélő – Marxnak sikerült kora vezető gondolkodóival (Bakunyinnal, Ruge-val, Proudhonnal, később Lassalle-lal) megismerkednie majd hamarosan össze is vesznie, bizonyítván mennyire nehéz a természete: Ellentmondást nem tűrő fellépése, a jócskán felhörpintett jóféle bordói hatására olykor ocsmánnyá váló stílusa és hirtelen természete miatt, egykori vitapartnerei és barátai idővel elfordultak tőle. Városszerte emlegették esztelen költekezéseiket és léha életmódjukat. (Barátságuk egyedül Friedrich Engels-szel (1820-1895) maradt meg élete végéig.)

Egy ideig futotta Jenny örökségéből és férje alkalmi megbízásaiból mindig újabb, divatosabb ruhákra, csipkére, ékszerekre, vagyis a jómód látszatának megőrzésére, – amiben az ifjú asszonyt a korábban megszokott arisztokrata életmódja iránti igénye is hajtotta -, egészen addig, míg az első gyermekük meg nem született.

Jenny közel sem akkora hozományt vitt a házasságába, mint gondolnánk, mert amikor a pár végre találkozhatott, az atya, Ludwig von Westphalen tisztviselői karrierje hanyatlóban volt. Ennél fogva anyagi lehetőségeik jócskán beszűkültek. A családfőt egyre súlyosbodó betegsége hamarosan elvitte, ami nagyon megviselte a fiatalasszonyt.

A haladó szellemű apa halála után a bárói család összezárt, és anyagi nyomás gyakorlásával az ara féltestvére Edgár, szegénységbe taszította nevelőanyját, s vele együtt a húgát. Kifejezve ezzel nemtetszését a készülő frigy iránt, és ellenszenvét a leendő sógorral, az örökké rebellis Marx-szal szemben.

Karl huszonhárom évesen végre megszerezte a filozófiai doktori címet. Annak ellenére, hogy állása, egzisztenciája még nem volt, 1843 májusában egybekelt a pár. Csak az anyjától kapott jelentős nagyságú ezüst étkészlet maradt meg hozományul az ifjú feleségnek, melynek darabjait együttlétük alatt apránként eladogatták, amikor éppen nagyon megszorult a család. Itt érhető tetten szövetségük másik mozgatója az örök pénztelenség, amit hol egyik, hol a másik házasfél, de mindig zseniálisan megoldott. (Bizonyára a kezdetektől Karl is tisztában volt ezzel, eltökélte, házasságuk megtartásának a pénzszűke nem lehet akadálya.)

Nehéz évek

Belgiumi éveik alatt kizárólag kölcsönökből és baráti adományokból éltek. Karl anyja hidegen elzárkózott fia megsegítésétől. A legyengült Jenny ágynak dőlt a nélkülözések és a napi gondok terhe miatt. Ekkor édesanyja megszánta és küldött hozzájuk egy segítő mindenest a húszéves Helena Demuth személyében, aki a háztartás vezetését, a gyerekek gondozását olykor ingyen is, odaadóan vitte, annyira ragaszkodott a családhoz.

Számos anyagi hullámvölgy követte egymást, amikor egyik napról a másikra kikerült a család a megszokott (elvárt?) komfortzónájából, de sohasem estek annyira kétségbe, hogy a történtekért egymást hibáztassák. Olyankor legtöbbször Jenny találta fel magát, és rendre sikerült rálelnie a következő „áldozatára”, egy olyan mecénásra, aki átmenetileg hajlandó volt finanszírozni Marx aktuális munkáját, átsegítve ezzel az anyagi nehézségen a családot. Mivel anyjának hála, már akadt segítsége a háztartásban, olykor Jennynek is jutott ideje olyan intellektuális igényei kielégítésére, mint az újságolvasás, vagy cikkírás. Mégis a pénzszerzés (ez néha kölcsönkérést is jelentett) már említett módja állandó tevékenység maradt a számára, amit nemcsak ő, hanem Marx maga is szinte művészi szintre emelt.

Marx újságíróként, szerkesztőként gyakran előleget kért és kapott a kiadóktól. Felismerte, hogy akkor is, eredményes lehet, ha Jenny szépségét felhasználva, esetleg megromlott egészségére hivatkozva barátaitól (Heinétől, Josef Weydemeyeren és Pavel Anyenkovon át Liebknechtékig, és még sorolhatnám), rendre nagyobb összegeket kicsiholt. Ragyogó példa erre Marx 1846-ban írt szívhez szóló levele Josef Weydemeyerhez, akiről jól tudta, hogy távoli hódolója asszonyának:

„Tudod, hogy nagy pénzszűkében vagyok. Az utóbbi időben, hogy itt pillanatnyilag még tarthassam magam, az utolsó arany- és ezüst neműeket és a vászon nagy részét elzálogosítottam. Takarékoskodási okokból egyelőre a saját háztartásomat is feladtam és ideköltöztem a Bois-Sauvage-ba. Máskülönben még egy új szolgálólányt is kellett volna szerződtetnem, minthogy a legkisebb gyermek (Laura) most kerül elválasztásra.”

Nem lenne helyénvaló pálcát törnünk Marx felett, ő mindent elkövetett, hogy átsegítse családját az anyagi kríziseken. Mégis sokat elárulnak e sorok kettejük hozzáállásáról: Valójában a panzióban takarítani-főzni senkinek sem kellett, még a cselédlánynak sem. Végül a folyósított segítséggel a családi ezüstöt is sikerült kiváltaniuk.

Biztos vagyok abban, a levél Jenny hiúságát legyezhette, mert kézzelfoghatóvá tette számára, mekkora hatással van még a férfiakra. Lám, a szépség örökké jó befektetés! (Bámulatos, hányan beleestek ebbe a csapdába a történelem során.)

Másfelől nézve a dolgot, elgondolkodtató Marxék hozzáállása, mert a megpróbáltatásaik ellenére, sohasem jutott az eszébe egyiküknek sem, hogy tartósan munkát vállaljon. Ahogy látható, helyette művészi szintre vitték a kényelmes életvitelt, aminek biztosítására nem átallottak – időnként felváltva, néha egy időben – megalázkodni, lelki zsarolást bevetni, mindehhez nagyszerű időérzékük, jó rábeszélő képességük, vagyis kiváló kapcsolati intelligenciájuk egyformán megvolt.

Örök alkalmazkodásban

1847-ben végre megszületik első fiúk Edgár. Jenny hat gyermeket szült tizenhárom év alatt, közülük három életben maradt és megérte a felnőttkort. Gyakorlatilag ez időben minden második esztendőben az ifjú Marxné várandós volt. Közben rendületlen odaadással szervezte a család költözéseit, a viszontagságos kilakoltatásokkal járóan az ingóságok felszámolását, a felgyűlt adósságok rendezését, és képes volt az új helyen mindig újrateremteni (munka)mániás férjének a szükséges feltételeket az alkotáshoz.

Volt úgy, hogy Londonban hatan húzták meg magukat egy szobában. Később egy soho-i kétszobás manzardban éltek, ahova – ez Jenny alkalmazkodóképességét bizonyítja -, még egy ágyrajáró menekültet is befogadtak, hogy a lakbért kifizethessék. Folyó víz nem volt az emeleten, kétes elemek és tengődő munkások között laktak.

Se Jennyt, se a férjét nem zavarta soha környezetük rendetlensége, a vele járó piszok. Mindezt zaklatott életük részének tekintették és sajnálták tisztogatásra fordítani a drága időt és energiát. Lenchennek épp elég dolga akadt a gyerekekkel és a konyhai munkákkal. Csak akkor fogott a család közös nagytakarításba, amikor egy távoli rokon, (vagy udvarló) látogatását várták és tőle egy kis adományt reméltek.

Családi titkok

Marx öltözete, testi „tisztasága” (és velejáró illata) nem sokban különbözhetett proletár szomszédjaiétól. Nehéz felidézni a kor higiénés állapotát ebből a távlatból, de az elmondható, hogy ritkán volt alkalmuk fürdeni, alsóneműt szintén ritkán cseréltek. Ezek után ne csodálkozzunk, ha Marx-ot folyamatosan testi bajok kínozták: rendszeresen kiújuló aranyere, még inkább hatalmas furunkulusai és fekélyei test szerte, melyek gyakorta begyulladtak magas láz kíséretében.

Ezek a testi kellemetlenségek fokozhatták az amúgy is hirtelen természetű férfi hangulatingadozásait. Fájdalmát főleg portóival és dohánnyal „enyhítette” a családfő. Asszonya ebben is méltó társa volt, mert a jó bort, de különösen a francia konyakot – amit Engels rendszeresen küldött a párnak – bizony Jenny sem vetette meg. (Jenny 67 évesen májrákban halt meg, két évvel később Karl is követte.)

Az 1850-es évekre Jenny érzi, férjétől időben, térben és persze érzelmekben kezdtek eltávolodni, főként a gyerekek körüli teendők miatt. Már nem volt képes annyiszor társaságba menni vele, mint szerette volna.

Egykori szépsége is megfakult, bár „előadói” képességeit bármikor elővette, ha az élet úgy diktálta. A szülések után időnként úrrá lett rajta a depresszió, ilyenkor napokig az ágyban hevert. Az sem zárható ki, hogy az asszony ily módon akarta kikényszeríteni férje törődését, szeretetét, figyelmét. Közös szomorúságukat fokozta  első és egyetlen fiúgyermekük elvesztése. (1855).

Jenny egyre többször tapasztalta, hogy jobban foglalkoztatta férjét a munkásmozgalom ideológiájának ügye, valamint az Engels-szel folytatott kiruccanásai, mint a családja körül halmozódó problémák megoldása. Bántották Jennyt férje nőügyei, amiért rendszerint – a mellettük mindvégig kitartó – barátot okolta és sohasem Karlt.

Érthető az asszony részéről ez a fajta bűnbakképzés, tekinthetjük ezt lelki hárításnak is, amellyel „magyarázta” Marx egyre gyakoribb hűtlenkedéseit. Akkoriban a férfiak kicsapongásaival szemben sokkal elnézőbbek voltak a kor asszonyai. Vélhetően azért, mert hatékony védekezési eljárások hiányában az asszonyok a hivatalosan ellenőrzött prostitúciót tartották elfogadhatónak a házasságuk látszata és egzisztenciájuk fenntartása érdekében.

Egy példa: Marx negyvenkét éves korában kapcsolatot szőtt huszonéves holland unokahúgával, Nanette-tel. Felesége nagyvonalúan elnézte a liesont, valószínűleg a földrajzi távolság és a nagy korkülönbség miatt, és nem tulajdonított akkora jelentőséget az ügynek, ahogy Marx többi alkalmi kalandjának sem.

Mégis a legnagyobb megrázkódtatást Jennyre nem a kommün körüli viták, vagy a nemzetközi munkáskongresszuson megélt ármánykodások és hatalmi harcok, esetleg a végső nagy mű (A tőke) nyomdába kerülésének nehézségei jelentették, hanem egy korábbi és érzelmileg sokkal mélyebb ok: 1851 nyarán született meg Frederick Demuth, a család mindenesének, Lenchen-nek egyetlen fia.

A női trauma és feldolgozása

Kisfiúk halála volt az első gyerekhalál a Marx családban. A fájdalmából még alig ocsúdott a ház asszonya, mikor nélkülözhetetlen segítője hirtelen elhagyta, hogy fiát megszülje, majd vidékre, nevelőkhöz adja. A mindig kéznél lévő kedves cseléd, Lenchen, aki a feleség kényelmét éveken át biztosította, még neki sem volt hajlandó felfedni az apa kilétét. Hiába kérlelte napokon keresztül, ő makacsul hallgatott.

Valószínűleg eszébe jutott Jennynek, hogy amíg ő hónapokkal előtte várandósan Hollandiában tartózkodott a család ügyes-bajos dolgait intézni hirtelen haragú férje helyett, addig otthon szerettei kihasználták a távollétét.

Elképzelhető a reakció, amit Jennyből akkor ez a felismerés kiválthatott: Érezte, ekkora csapást már alig bír elviselni. A mindenkor gyakorlatias Jennyt elhagyta minden ereje. Mérhetetlen csalódottságában ágynak dőlt, napokig enni-inni sem kívánt, gyerekeit és otthoni teendőit elhanyagolta. Kivételesen akkor a férj vette kezébe a családi irányítást és megpróbált valamennyit jóvátenni a történteken. Őszintén féltette asszonyát, annyira rossz idegállapotba került, talán a lelkiismerete sem hagyta nyugodni a történtekkel kapcsolatban.

Akkor a jog előírta, a születő gyereknek apát kell bejegyezni a hivatalos dokumentumaiba. Így hát többszöri nekifutásra egy olyan megható levelet írt Engelsnek, amire az csak rábólintani tudott és barátja helyett felvállalta(!) az apaságot.

Számára akkora rejtélyt nem jelenthetett az apa kiléte, hiszen ahhoz elég gyakran megfordult Marxéknál, hogy megtapasztalhassa, szavak nélkül is mennyire jól megérti egymást a cseléd és a ház ura. Végül a család „szégyenét” hallgatólagosan és közösen besöpörte a Marx házaspár a szőnyeg alá, mondván: Amit nem látunk, és nem beszélünk róla, az a probléma nem is létezik!

Marx sohasem látogatta meg egyetlen élő fiát, pedig ahogy nőtt, egyre többen állították, mind jobban őrá hasonlított, Jenny pedig sohasem ösztönözte ennek megtételére.

(A hárítás körébe soroljuk a kollektív elhallgatást is, miközben a feszültség latensen tovább létezik, sőt, hosszan és egyre nagyobb mértékben erodálja a párkapcsolatot és a közösséget.)

Marxéknál ez az eset soha többé nem került szóba. Igaz, vele együtt kapcsolatuk megrendült ugyan, korántsem működött már olyan hőfokon, ahogy addig.

A krízisben példásan összezárt a Marx család és gondosan ügyeltek a régi polgári normák látszatának a megőrzésére, amihez Jenny egész életében jól értett. Számára e hármas gyász feldolgozása hosszú időbe telt. Imádott és nagyra becsült férjébe vetett hitének elvesztése fájhatott a legjobban. Lenchen színlelése és hallgatása szintén megviselhette amúgy is labilis egészségét. A feleség bizonyosan többször átgondolta helyzetét, és inkább a csoport (a család) érdekét emelte egyéni érdeke fölé, ami akkor gyakorlatias lépésnek számított a kapcsolati konfliktus kezelésében.

Mivel nem ő idézte elő a bajt, nem is kívánta feloldozni egyiküket se. A megoldás keresését és a döntés felelősségét ráhagyta a férjére, ezzel a másik kettő számára azt jelezte, hogy egymaga nem kívánta szakításig vinni a helyzetet. Közrejátszottak ebben mindazok a társadalmi tényezők, amiket korábban már említettem. Továbbá az, hogy Jenny nem óhajtott a két őszintén szeretett személy ellen fordulni, s vele az egész család egzisztenciáját aláásni. Haragját és fájdalmát próbálta ivásba fojtani, bár ez a taktika árt legtöbbet a lelki-testi egészségnek. Az asszony mélyre elásta magában a fájó emléket, és bízott az idő gyógyító erejében. Az ő esetében a „nem döntés” reakciója a konzervatív neveltetése eredménye volt. Ma ezt talán gyengeségnek vélhetnénk, de az ő akkori – szociális és anyagi – helyzetében inkább realitásérzéket mutat. (Esetükben a válás fel sem merülhetett, akkor az asszonyokat ezért megbélyegezték, kitaszították, függetlenül attól, hogy ki volt a konfliktus,  a szakítás kiváltója.)

Egy másik példa Jenny konzervativizmusára: még Engels hű élettársát, Mary Burnst, – akit munkásnőből „emelt magához” Friedrich – mellesleg számára is sorstársat jelentett, soha sem volt hajlandó a házukban fogadni, mondván, mert nem házasok.

Öregség, betegségek

Marxné eredendően aggályoskodása az évek múlásával egyre jobban elhatalmasodott, ami érthető, mivel a tartós létbizonytalanság felőrli az ember idegeit. Lányaik házasságában állandóan kivetni valót talált. Örök elégedetlenségének ezek voltak a leggyakrabban hangoztatott témái. Férje egyre több időt töltött jó barátjával a nemzetközi (proletár)forradalom előkészítésén munkálkodva, aki iránt Jenny érzései mindvégig ambivalensek maradtak, annak ellenére, hogy Engels többször (és időben!) nagyobb összegekkel kisegítette a családjukat.

Aligha kétséges, mennyire ellentmondásos már ez a szituáció is: a Kommunista Kiáltvány szerzője és családja örömmel vette a kapitalista gyáros és nagykereskedő Engels támogatását, jótékony adományait, végül a Marxnak folyósított életjáradékot, amely öregségükre egyetlen rendszeres jövedelmükké vált. (Engelséknek szövőgyáruk volt Manchesterben.)

Összegzésként

Elfogadhatjuk, Marx a maga módján szerette Jennyt. Hosszú jegyességük alatt érzelem dús verseket, bátorító leveleket írt a szépséges zöld szemű lánynak, aki már akkor egyenrangú eszmei társaként mindenben támogatta őt. Jenny időben felismerte, csak akkor lehet tartós a kapcsolatuk, ha tiszteletben tartja Marx szellemi dominanciáját, továbbá elfogadja baráti körét, támogatja személyes fejlődését és munkáját, ezzel igazi harcostársává válhatott mindvégig.

Nagy teljesítmény lenne ez a hatalmas tolerancia még ma is bárkitől, hiszen tudjuk, mennyire terjengős és nehezen követhető stílusban vetette papírra gondolatait a férj, amit utána az asszonynak kellett olvashatóvá tennie a nyomdász, a könyvszerkesztők, az olvasók számára.

Közvetlen munkatársaként a több tízezer oldalas életmű első olvasója, önkéntes másolója, kéziratainak korrektora, olykor még fordítója és könyörtelen kritikusa Marxnak, Jenny volt.

Ki vállalkozna erre az elképesztő teljesítményre napjainkban a megszokott eszközök (a számítógép, sőt villanylámpa!) hiányában?

Csakis egy szerelmes-szerető nő, akit Marx „élete legszebb részének” nevezett idős korában. Aki kitartott mellette életük nehéz szakaszaiban, mindig feltalálva magát a szükséges feltételek előteremtésével, hozzásegítve ezzel férjét életműve megalkotásához.

A marxi hagyaték gondozói Jennynek ezt az érdemét sohasem vitatták, mivel a filozófus doktor forradalmi munkásságában is kimutatható, hogy házasságuk végéig kettejük szellemi kapcsolata szépen építkezett. Jenny élete utolsó napjáig Karl Marx mellett állt. Ez azért sikerülhetett – átvészelve a nehéz időket -, mert a férj és a feleség lelki szövetsége idővel, a megpróbáltatások dacára is, egyre erősebb kötelékké alakult.

Forrás:

Pukánszky Béla (2001): A gyermekkor története. Műszaki Kiadó, Budapest

Ranschburg Jenő (1994): Szeretet, erkölcs, autonómia. Integra-Projekt Kft., Budapest

Farncoise Girod (2005): Jenny Marx avagy az ördög felesége. Európa KönyvkiadóSzécsi Noémi (2019): Lányok és asszonyok aranykönyv

Markovits Judit,
szakpedagógus,
családimediátor

Kapcsolódó cikkek

INTERNET FÜGGŐSÉG JELEI A GYERMEKEKNÉL

Óvónőként tanúsíthatom, hogy babakocsiban ülő kisgyermekek (kényelmi szempontból akár 2 évesen is) szemben a forgalommal, kezükben az okostelefonnal, nem figyelve a környezet hangjaira, az őket tologató felnőttre, nézik a színes

Jövőkép? Fenntartható fejlődés?

A Professzorok a Hazáért, a Jövőért konferencián előadó dr. Benda József előadását lejegyezte Harasztiné Bata Zsuzsanna. Hány és hány helyen, intézményben, konferenciákon hangzik fel előadások témájaként a jövőkép. Mi lesz

BEMUTATKOZIK A PESTSZENLŐRINCI KEREKERDŐ ÓVODA ZÖLDIKE TAGÓVODÁJÁNAK A TEKNŐS CSOPORTJA

Kollégáimmal célunk, hogy az együttműködő, toleráns, kreatív kis személyiségeket segítsük kibontakozni, a tapasztalatok, és élményszerzési lehetőségek biztosításával, és az átélt közös élmények könnyítsék, hogy megtalálják helyüket a csoportban. Csoport életkor