BÜNTESSEK VAGY NE BÜNTESSEK?

Sarokbaállítás, szobába küldés, kisszékre ültetés, járókába tétel, hidegvizes fejmosás – bár a körmösök és a kukoricára térdepeltetés kora már lejárt, a szülők többsége a mai napig büntetéssel reagál a gyermeke “rosszalkodására”.

De vajon mi a “rosszaság”? Milyen hatással van a büntetés? És hogyan lehet büntetés nélkül nevelni?

A csecsemőből totyogóvá cseperedett kisgyermek még nem képes felmérni a jó és a rossz közötti különbséget, és nem képes kezelni az érzelmeit sem. Bár már nagyon sok szót megért, 1 éves kora körül még nem érti a “nem” szót magát: a helyzetből és anya reakcióiból, mimikájából, viselkedéséből érti meg, mi az, hogy “nem”. Ezért nem működik az, hogy a konyhában állva, egészen mást csinálva, csak odaszólok a gyereknek, hogy “nem” és elvárom, hogy abbahagyja, amit csinál. Ebben a korban még minden egyes esetben oda kell menni, a szemébe kell nézni és megmutatni, pontosan mit ne csináljon. Akár ezerszer is – így tanulja meg, mi a szabály ezzel kapcsolatban.

Van, akinél a sokadik ilyen alkalommal elpattan a húr és nyomatékosítani szeretnék a mondanivalójukat: például járókába teszik a kicsit vagy a kezére csapnak, hátha akkor megtanulja.

A büntetés célja az lenne, hogy megtanítsuk a gyermeknek a helyes viselkedést. De vajon mi a cél? Az, hogy azért viselkedjen helyesen, mert fél a következményektől vagy azért, mert elfogadta a szabályokat és bízik bennünk?

Az előbbi megoldást, a büntetést, sokan nem azért választják, mert az a jó, hanem azért, mert nem ismernek mást: a saját gyermekkoruk mintáit, megoldásait másolják le, néha elveik ellenére is. Ilyenkor szokott előfordulni az, hogy a szülők általában megbeszélik a dolgokat, türelmesek a gyermekkel, de egy idő után mégis a büntetés eszközéhez nyúlnak.

Hogyan hat a büntetés? A büntetés a szabályokat negatív élménnyel erősíti meg, és ezzel ellenségessé teszi a szülő-gyermek kapcsolatot, amelyben így állandó szemben állás, háború alakul ki.

A fizikai büntetést, kézrecsapást sokan ellenzik (a gyermek legkisebb fokú bántalmazását is tiltja a törvény, büntetőjogi felelősséged van, ha ilyet teszel), ezért általában a fizikai fájdalommal nem járó megoldásokat választják. Ha a büntetés szobába zárás, járókába tétel, kisszékre ültetés, az azt közvetíti a gyerek felé, hogy “ha rosszul viselkedsz, nem maradhatsz közöttünk, csak akkor szeretünk, ha jó vagy”. Sok könyv javasolja, hogy életévenként 1 perc legyen a “kiállítás” időtartama: ennek nincs semmiféle tudományos alapja, van olyan gyerek, akinek meg sem kottyan ez a néhány perc, más gyerekek pedig még ennyi idő alatt sem tudnak lecsillapodni.

Ennél sokkal rosszabb megoldás a fájdalom-okozás, akár fizikailag, akár szavakkal történik az. Persze minden szülővel előfordul néha, hogy betelik a pohár és indulatból cselekszik vagy mond dolgokat, amiket később megbán, de ezt nem szabad napi rutinná tenni: “Mindent megadok neki, hadd legyen boldog, annyi mindent szabad neki, ő mégis rosszalkodik.” – mondja sok szülő. Bele sem gondolnak, hogy a kisgyermek számára milyen fontos a határok megismerése. Ő nem arra törekszik, hogy teljesen szabad legyen a határoktól, hanem arra, hogy biztonságban érezhesse magát fizikailag és lelkileg is. De milyen biztonság az, ahol a szülők, a lelki biztonság legfőbb forrásai, nem állítanak határokat, aztán néhanapján kiborulnak és határt nem ismerve letorkolnak? És milyen biztonság az, ahol sarokba állítanak?

Amikor a végén még bocsánatot is kell kérnie ahhoz, hogy elhagyhassa a büntetés helyét, kényszer eredménye a bocsánatkérés. Nem derül ki belőle, hogy a gyerek igazán belátta-e, hogy rossz volt, amit csinált. Nem tanulja meg, hogy másokra is tekintettel legyen, együtt érezzen azzal, akit megbántott, és nem születik meg benne az őszinte vágy arra, hogy helyrehozza a dolgot. Helyette azt tanulja meg, hogy a bocsánatkérés tárgyalástechnikai eszköz.

Mit lehet tenni büntetés helyett?

Először is mérjük fel a gyermeket:

1)         Életkor: Az első “csínytevések” idején 1-2 éves kor között még arra kell törekedni, hogy tegyünk el mindent, ami veszélyes lehet rá nézve és fokozatosan, cselekvő módon (nem csak rászólok, hanem odamegyek, megmutatom) tanítsuk meg neki, mik a szabályok.

2)         Introvertált vagy Extrovertált? A befelé forduló (introvertált) gyerekek általában jobban szeretik, ha békén hagyják őket. Náluk érdemes kivárni, amíg lecsillapodnak, megnyugszanak és utána lehet melléjük ülni és visszatükrözni az érzelmeit (“Tudom, hogy most dühös vagy”), majd pedig elmondani, hogy nem gond az érzelem, de nem szabad így viselkedni (nem szabad harapni).

A kifelé forduló (extrovertált) gyerekeket általában az nyugtatja meg, ha felveszed. Náluk nem kell várni, rögtön vissza lehet tükrözni az érzelmet (“Tudom, hogy most mérges (csalódott stb.) vagy”), jóváhagyni azt (“Nem gond, ha mérges vagy”), és felállítani a határokat (“de ilyenkor nem szabad csapkodni (harapni stb.) Ezután pedig öleld magadhoz. Ha eltol ilyenkor, annak mindig oka van, és nem az, hogy nem szeretné, ha megnyugtatnád. Ha a te gyereked is eltol hisztiznél, itt írtam le, mit tudsz tenni.

Minden esetben, amikor a gyermek hisztizik, dühös, nem tudja kordában tartani az érzelmeit, ezeket a lépéseket kell követned: tükrözd vissza, amit érez (dühös vagy, mert…), hagyd jóvá őket (lehetsz dühös), jelöld ki a határokat (de akkor sem csapkodhatsz) és mondd el, mit kéne tennie (uralkodj magadon)

Aztán pedig mérd fel a helyzetet: Mi történt?
– Nem tudott uralkodni az indulatain? Hisztizett vagy verekedett?
– Olyasmit tett, ami rá nézve veszélyes lehet?
– Olyasmit tett, amit nem szabad, nem illik, vagy ami másokat zavar?
– Nem engedelmeskedett? Átlépte a korábban felállított szabályokat?

Mindegyik esetben másként kell eljárnod:

Ha a gyermek nem tud uralkodni az indulatain, akkor meg kell neki tanítanod azt (lásd az introvertált és extrovertált gyermekeknél leírt módszert). Az önuralom a korral fokozatosan fejlődik, de sokat tehetsz azért, hogy a gyermeked a korának megfelelő mértékben képes legyen rá.

– A legnagyobb indulatokat mindig az kelti, ha a kisgyerek fájdalmat okoz másoknak: csapkod, mar, harap, bántja a többieket, ezeknek a helyzeteknek a megoldásáról itt olvashatsz:
Ha magát bántja
Ha a szüleit harapja, marja, csapkodja
Ha a társaival hajbakap
Ha irigykedik, nem osztja meg a játékait, elveszi másokét

– Gyakran ad okot a fegyelmezésre az is, ha a gyerek nem tiszteli a felnőtteket. A valódi tiszteletet azonban nem büntetésből fogja megtanulni a gyerek. A valódi tisztelet a másik tiszteletreméltó viselkedéséből fakad, a gyerek felnéz a felnőttre, vezetőnek fogadja el, mert bízik benne. A tiszteletadó viselkedésmódot viszont tőlünk tanulják a gyerekek, akkor lesznek tisztelettudóak, ha mi is ezt mutatjuk viselkedésünkkel (pl. mi is rendesen és hangosan köszönünk másoknak stb.)

Ha olyasmit tesz, ami veszélyes, akkor a legtöbben azt alkalmazzák, hogy rászólnak a gyermekre: “Ne rohangálj, mert elesel” A cél itt az, hogy idővel a gyermek önmaga képes legyen mérlegelni, hogy egy adott helyzet veszélyes-e ránézve vagy sem. 1-2 éves kor között erre még nem képes, ilyenkor tehát azt lehet tenni, hogy elmondod, mi a tettei következménye (“Ne szaladj ki az útra, mert elüthet az autó”) és távoltartod a veszélyforrástól (pl. felveszed, hogy ne tudjon kirohanni, otthon elteszed, ami rá veszélyes lehet) Fontos, hogy a valós következményekre hívd fel a figyelmét, ne pedig riogasd (tehát nem: “Ne rohangálj, mert elesel” hanem, “Ne rohangálj, mert eleshetsz“) és ne a saját előrelátásodat bizonygasd (“Látod, én megmondtam”).

Amikor már tudja, érti a gyermek a szabályt, tudja mi a veszélyes, mi a következmény, akkor hagynod kell tanulni a következményekből (és mégis elessen) Így talán megüti néha a térdét, de megtanulja mérlegelni a kockázatot, amire később, sokkal veszélyesebb helyzetekben még nagy szüksége lehet. Ha azt szeretnéd, hogy hallgasson a tilalmadra a “nem”-re, ezt tudod tenni.

Ha olyasmit tett, amit nem szabad, akkor két dolgot kell mérlegelned:

1.         Tudta-e a gyermek, hogy nem szabad? Sokan elkövetik azt a hibát, hogy úgy gondolják, ha a másfél évesre egyszer már rászóltak valami miatt, és ő megint csinálja, akkor azt direkt dacból teszi, pedig, tudja, hogy nem szabad. Egy rászólás ebben a korban kevés, sokszor kell ugyanúgy elmondani és megmutatni, mire megérti, hol a határ, mi az, amit nem szabad.

2.         Miért nem szabad? Vannak határozott tilalmak, amiket azért állítunk fel, hogy jó szokásokat alakítsunk ki (pl. este meseolvasás után alvás van, nincs kimászkálás az ágyból) és olyanok, amiket azért hozunk, mert nekünk is így tanították (pl. meg kell enni, ami a tányérodon van) vagy mert a helyzet úgy kívánja (pl. a mamánál lehet szaladgálni az udvaron, de a nagynéninél nem). A szabályokat lassan érti meg a gyermek, az a jó, ha egészen kis korban csak néhány alapvető határt állítunk fel, annyit, amennyit meg tud tanulni (elsősorban a napirenddel kapcsolatos szabályok és a saját biztonságára vonatkozó szabályok), aztán a kor előrehaladtával növekedhet ezeknek a száma. Ha állandóan a gyermek nyomában kell lenni, nehogy valami baja essék, vagy rosszat tegyen, akkor túl sok a szabály, ez pedig a kisgyermeket is feszültté teszi, makacsul ellenállhat minden rászólásnak, mert úgy érzi, semmihez sem nyúlhat, semmit sem szabad. Célszerű kialakítani egy olyan teret a lakásban, ahol szabadon tehet-vehet és fokozatosan megtanítani neki, mit hogyan használjon, mivel hogyan bánjon, ahelyett, hogy mindent elveszünk tőle, mindentől távol tartjuk.

Ha nem engedelmeskedik, akkor lehet alkalmazni az úgynevezett 5 lépéses vagy létra-módszert. Ennek a lépései:

1. Kérd meg rá és indokold meg!
Pl. “Pakold össze a játékaidat, mindjárt ebédelünk.”

2. Ha nem reagál rá pár percen belül, menj oda hozzá, érintsd meg, nézz a szemébe és úgy ismételd meg a kérésedet.

3. Döntés
Tedd fel a kérdést
: “Össze tudod pakolni a játékaidat vagy segítsek?” Ilyenkor döntenie kell, hogy maga oldja meg a helyzetet vagy segíteni kell neki.

4. Ha azt választja, hogy egyedül rak rendet, kérd számon rajta, ha azt, hogy segítesz, akkor pedig segíts rendet rakni, de ösztönözd őt is, hogy csinálja, ne arról szóljon a dolog, hogy te rendet raksz helyette. Pl. “Oké, akkor te szedd össze a kisautókat, én pedig az építőkockákat.” Ne tegyél neki szemrehányást, amiért segítened kell, hanem legyél együttműködő, de vond be őt is a munkába.

5. Vannak olyan gyerekek, akik ilyenkor sem működnek együtt, hanem dühbe gurulnak, hisztizni kezdenek, ellenállnak. Ilyenkor állj a gyermek mögé és öleld át szorosan, amíg meg nem nyugszik. Ilyenkor nem kell magyarázkodni, hanem nyugodt hangon el kell neki mondani, hogy azért jöttél, hogy segíts neki és el fogod engedni, amikor megnyugodott. Ezzel segítesz neki feldolgozni, kordában tartani az érzéseit, de megkíméled az agresszív kitöréstől, csapkodástól is. Védelmet adsz neki egy olyan helyzetben, amikor a belső korlátai elszakadásával védtelenül érzi magát. És éppen ez a cél: megtanítani rá, hogy tudja kezelni az érzelmeit.

Ez a feladat nehezebb, mint szimplán büntetni. A büntetéssel instant megoldásként gyorsan oldod meg a felszínen a problémákat, függetlenül attól milyen hosszútávú mély nyomokat hagysz a gyermekben (bizalmatlanság, önértékelési problémák, szégyenérzet, őszinteség hiánya). Okos neveléssel ugyanazt az eredményt el tudod érni (betartja a gyermek a szabályokat, képes uralkodni az indulatain) csak éppen sérülések nélkül – és ez a célod, nem?

Vida Ágnes, babapszichológus blogja

Kismamablog

Kapcsolódó cikkek

BEMUTATKOZIK A PESTSZENLŐRINCI KEREKERDŐ ÓVODA ZÖLDIKE TAGÓVODÁJÁNAK A TEKNŐS CSOPORTJA

Kollégáimmal célunk, hogy az együttműködő, toleráns, kreatív kis személyiségeket segítsük kibontakozni, a tapasztalatok, és élményszerzési lehetőségek biztosításával, és az átélt közös élmények könnyítsék, hogy megtalálják helyüket a csoportban. Csoport életkor

VEKERDY TAMÁS: AZ ALTERNATÍV ISKOLÁK NEM A HÜLYÉK ISKOLÁI

Ez van rovat Veress Dóra A kötelező hittan, az erkölcstanoktatás, a délután négyig ülés a suliban, az állami tankönyvek egyeduralma nem csak az iskolák életét befolyásolja idén szeptembertől, hanem az

A DÁN NEVELÉS 7 ARANYSZABÁLYA

Nagyjából két éve találkoztam először a dán Iben Sandahl pszichoterapeuta nevelési elméleteivel. (Chilldren) Egy kis kutatás, sok olvasás, illetve előadások meghallgatása után tudtam, hogy ez az az irány, amelyet szeretnék én is kipróbálni, alkalmazni saját családomban.