“A MESE OLYAN ŐSI TUDÁS, AMELY HOZZÁSEGÍT A BOLDOGSÁGHOZ”

Harasztiné Bata Zsuzsanna, ny. óvónő jegyzete

Mennyire egyértelmű, – mondhatjuk napjainkban mi magunk is pedagógusok, óvónők, szakemberek.

Ezt az igazságot, ezt a gondolatot Boldizsár Ildikó mondja, vallja évtizedek óta. meseterapeutaként, tanárként, íróként, s hozzáteszi, hogy gyermek és felnőtt számára egyaránt eszköz és módszer a mesével való gyógyítás.

A mese hősei az több ezeréves múltbeli mesékben, történetekben az igazságot keresték, s útközben próbákat kellett átlépni, túlélni a nehézségeket, és azok megélése után jutottak el a tapasztaláshoz, ami így hangzik:

  • Az a fontos, hogy a sűrű erdőben rátalál-e a vándor a (saját életének) mécsesére, mely világít neki az úton, de még fontosabb, hogy mennyi olaj van a tartóban és mire tudja majd felhasználni, hogy kijusson a rengetegből, s utána mit tesz vele. Tud-e majd értelmesen tovább menni egészen addig, amíg boldogan él, s míg meg nem hal…

Mesekutatóként fiatalon jött rá Boldizsár Ildikó, hogy a boldogság ideje változó, lehet valaki szerelmesként boldog, vagy a hivatásában, esetleg másokkal szemben egyfajta ellenállással, mint a mesében, – rendezni akarja saját útját, életét, jövőjét.

  • A mese kiválthat érzelmeket beteg gyerekből s a zokogó sírás közben lelke megrendül, teste meggyógyul.
  • Lehet életszerű, azaz napjaink problémája, – téma egy mesében, – mely üzen és választ vár a hallgatótól és választ ad akár az olvasónak és hallgatónak, csak finom érzékkel kell hallgatni vagy olvasni.
  • Boldizsár Ildikó mondja, hogy Jung lélekgyógyász – pszichológus – korán rájött arra, hogy tele van a világ neurotikus emberrel, mert elveszíti a hagyományt, a kapcsolatot a mítoszokkal, melybe bölcsesség van bezárva. A képi gondolkodás, látásmód, szimbolikus nyelv benne van az ókori Írásokban, de a Grimm mesékben is, vagy Benedek Elek gyűjteményeiben, melynek előnye, hogy Ő átdolgozta a régi meséket, amelyek a felnőtté váláshoz segítettek.
  • Boldizsár Ildikó szerint a mesékben rend van. A csodás elemek kaotikus helyzetet üzennek, de kialakul mégis a rend, helyére kerül Nap az égen, vagy éjjel a Hold, az idillinek látszó állapotok is realisztikussá válnak.
  • A mese utat mutat a változáshoz a megoldásokhoz, létfontosságú információkat közöl a világ működéséről, az emberi élet feladatairól, küzdési módokról, arról, hogy a Rend elveszíthető, de újra megtalálható.

A világ összes meséje, legyen az 16 ezer, mind hasonló szellemi tartalmát, képeit figyelve, mert az adott ország népének mitológiájából, vallási hiedelmeiből fakad, így az indiai mesék is, melyek, 2500 évesek.

Hét mese régió van a világon, az Európa-i 2400 mesetípust ölel magába. Benne a hősök küzdenek, de ezek általában gyógyító mesék.

Boldizsár Ildikó szakember. Elmondása szerint a mesék arra tanítanak, hogy vállaljunk felelősséget magunkért, mert a felnőtté váláshoz döntés kell.

A mesék főszereplői tehát mi, magunk vagyunk s a helyszínek a saját lelkiállapotunk.

Az útra vinni kell magunkkal a hamuba sült pogácsát, ami utal az elhagyott családi otthonra, s a kötődésre emlékeztet, mely visszavár, de nem mindegy, hogy mi lesz a sorsa útközben ennek a pogácsának, mert ha kemény, a hős vagy szereplő torkán akad, a puha pedig az apai áldást hordozza és megment.

A bekezdésben jelzett erdő egyfajta ugródeszka, lehetőség tárháza a vándornak, a hős rátalál a segítőkre, a társra, de akad ellenfél is. Ha jól küzd, sikeres lesz, ha nem, akkor mindent elölről kell kezdenie. A felnőtté válás és saját út megtalálása tehát a cél, s benne az egyensúly, amely átsegít az életen.

Boldizsár Ildikó meseterapeuta gondolatai, tanácsai

Kapcsolódó cikkek

TUDÓSÍTÁS BALATON KATALIN TULIPÁNOS PROGRAM C. ELŐADÁSÁRÓL

2020.10.06-án délután egy órás előadást tartott – a járványügyi helyzet miatt számítógépen keresztül – Balatoni Katalin táncpedagógus a Győri Pedagógiai Oktatási Központ szervezésében. Balatoni Katalin számos díjat kapott az oktatásügyben

“SZÍVVEL, ÉSSZEL, KÉZZEL” – TUDOSÍTÁS

“Szívvel, ésszel, kézzel” – tudósítás Kiállítás nyílt a fenti szép jelszóval a Kiss Áron Játék Társaság galériájában, a Bp. XI. ker. Orlay u.2 szám alatt, 2019. július 6-án. Különös válogatást

ILLYÉS GYULA KONFERENCIA

“Figyeld hát és tanuld a példát, A messzehangzóan is némát..” (Illyés Gyula: Haza a magasban- részlet) Születésnapot ünnepelni  lehet évente, tíz évente, száz évente, mondja Szentmártoni János az Írószövetség elnöke-,