A MÉDIA HATÁSA A GYERMEKEKRE ÉS A FIATALOKRA

Az elmúlt évtized kutatásai bebizonyították, hogy védtelenül hagytuk a gyermeket a televízió előtt, a számítógép előtt, az internet titkaival, szemben, az okos telefonnal a kezükben, kiszolgáltattuk őket akkora információ áradatnak, amit maga a felnőtt, a szülő sem képes befogadni. A hagyományos szülői kontroll is megszűnt, ellenőrizhetetlen a gyermekek gondolkodásmódja, különösen amióta a mobiltelefonos internet révén bekerülnek egy közösségi hálóba.

A legnagyobb gond, hogy a gyermekek, legyenek azok tizenévesek, kiadják saját személyes adataikat, sikereiket és kudarcaikat ismeretleneknek, vagy újdonsült ismerősöknek mondják el. Frusztrált érzéseiket, szerelmi bánatukat idegen használják fel. Ha kíváncsiak, hogy mi is lehet az indián környezetben a nevük, akkor valójában teljesen idegennek adják meg elérhetőségüket /650 ezer visszajelzés volt erre a cég-felhívásra!/ Óriási hiba és felelőtlenség!

Facebook-on képeket tesznek fel, barátokat szereznek és veszítenek el, pornó képeket kapnak, fenyegető leveleket vagy durva felhívó jellegű üzeneteket. Molesztáló szavakat, furcsa ajánlatokat, amit nem a szülőknek mondanak el, mert félnek attól, hogy végül speciális jelszóval a szülő lezárja az internetet. A kockáztatás viszont óriási.

Mert mire gondol a gyerek? Ha ajánlatot kap online vagy furcsa viselkedésformákat lát, ismerkedik ártatlanul és felzaklató ajánlatot kap, vagy fenyegető hívást. és megzavarodva, örök életre sérülten kerül ki kapcsolatokból? A szülő azt látja, hogy a gyermeke sok időt tölt az internet előtt, azt érzi, hogy a gyermeke keveset beszél, hallgat, lenullázódik a családi kapcsolat, mert szülő és gyermek kapcsolatába belép az online szolgáltató, s látnia kell a szülőnek, hogy gyermek jobban használja a gépet, mint Ő maga.

Egy kattintás és bejön az erőszak a lakásba, a családba és kivédhetetlen lesz, hacsak nem épít be a szolgáltató vagy szülő blokkolót a gyermek érdekében. A szorongások, félelmek feloldásához szakemberre lesz szükség, pszichológusra az iskolákban.

A szakemberek között ott van a rendőr ezredes dr. Virágh György is, aki szerint a pornó mellett ott van a horror, a ponyva, a képregény, gyakran a szépirodalom is, amelytől meg kell védeni a gyermeket, mert kriminalisztikailag bizonyított, hogy a gyermek médiafüggő, képernyő függő lesz, minden más tevékenységet kiszorít az online-kommunikáció, hangtalanul, és kizsákmányolás áldozatává válik, s valójában saját beleegyezésével történik mindez.

Kockázati faktor a chatelés idegennel, az un. szép megörökített élmények felrakása a képernyőre, a szexuális tartalmú anyagok/ első szerelem elmesélése/a fűtött érdeklődési kamaszok számára.

Védtelenné válnak, mert bizalmas adatokat írnak és tesznek fel a közösségi oldalakra, letöltenek tiltott anyagokat, ettől aztán deviánssá lesznek, mert tudatában vannak, hogy ez tilos. Ha digitálisan megörökített élményeiket másokkal megosztják, idővel ellenkezőjére fordul a dolog, és visszaélhetnek vele. Lelki sérelmeket csak szisztematikus munkával tudnak majd feldolgozni szakember segítségével.

A kutatások során a gyermekek őszintén elmondták, hogy mit értenek molesztáláson, vagy furcsa emberek furcsa közeledésén. Nagy magabiztossággal beszéltek arról, hogy hány barátjuk barátnőjük van, hánnyal volt már közelebbi kapcsolatuk 13 évesen, és mit tesznek, ha fenyegető üzenetet kapnak. Ha csúfolják, ha kiközösítik, ha bántalmazzák iskolában vagy neten.

A serdülőknek segítségre van szükségük, mielőtt áldozat lesz belőlük. Tudatosan kell a szülőknek ehhez állni, késő, ha már megtörtént a baj, s csak utána hoznak létre telefonos vagy internetes láncot. Nem tiltani kell az internetet, de blokkolni, ha szükséges. meg kell beszélni a gyermeket foglalkoztató témát szakembereknek és szülőknek, nem elég egy osztályfőnöki óra hetente.

Dr. Huszár Ágnes és Dr. Lux Ágnes vizsgálata magába foglalja az iskolai erőszakot, a z iskolai konfliktusokat, gyermekjogokat.

Az ENSZ 1989-ben elfogadott Gyermekjogi Magna Chartára hivatkoztak, mely 190 országban kinyilvánított, hogy s gyermeknek szüksége van szeretetre és hogy családban nőjön fel, egészségesen fejlődjék testileg – szellemileg, joga legyen tanulni, játszani, pihenni, véleményt nyilvánítani és védelemre van szüksége, ha megalázó bánásmóddal kell szembesülnie. Békében kell élnie, de katasztrófák idején elsőként kell, hogy segítséget kapjon.

Kihez tudna fordulni a bajok, kudarcok, konfliktusok esetén?

A sajtó előtt hangzott el, hogy létezik egy Kék Vonal 116-111 telefonszám.

A mikrokörnyezet felelős a gyermekért, ezért a prevenció a legfontosabb.

Már óvodáskorban kell figyelni, hogy a gyermek ne üljön egyedül a képernyő előtt, ha félelmei vannak segítsük feloldani, mert derűs, kiegyensúlyozott gyermekkor csak modellértékű családban és intézményi közösségben valósul meg.

Elgondolkoztató, hogy az új nevelési oktatási terv szerint az egész napos nevelésben-oktatásban a nyelvtanulás, zenei nevelés mellett mekkora szerepet kap a testnevelés.

Kialakul-e majd a közösségi nevelés, marad-e hely a gyermek érzelmi életének gondozására is? S hol lesz a szülő szerepe ebben a 24 órában, amikor alig tölt csak pár órát gyermekével a mindennapok hajszájában?

Harasztiné Bata Zsuzsa, ny. óvodapedagógus

Kapcsolódó cikkek

EGY ÉRTÉKKERESÉST SEGÍTŐ KÖNYVRŐL

Nagy izgalommal vettem kézbe dr. H Tóth István Értékkeresés című könyvét, mert megtiszteltetés számomra, hogy írhatok e kötetről, hisz személyes, régi barátság fűz szerzőjéhez, ráadásul szakmai lektora is lehettem ennek a legújabb

AZ ESTI ALTATÁS SOK SZÜLŐ SZÁMÁRA RÉMÁLOM

Az esti altatás sok szülő számára rémálom, a kicsi nem alszik, hisztizik, enni, inni kér, és mindent megtesz, hogy elkerülje az ágyát. Mások szerencsésebbek, és elalszik a gyerek magától, nem

Észrevétlenül születnek a kis „művészek” Tatabányán

A Tatabányai Német Nemzetiségi Óvoda nevelőtestülete a német nemzetiségi hagyományok ápolása és a környezeti nevelés mellett, nagy hangsúlyt fektet a vizuális nevelés területeire, a rajzolásra, mintázásra, és a kézimunkára is.